Balmazújváros az Alföld jellegzetes mezővárosa, a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy idegenforgalmi háromszögben helyezkedik el. A város belterületét keletről-északkeletről a Hajdúsági löszhát értékes termőföldjei,nyugat-délnyugat irányából a Hortobágy puszta, ma már a Hortobágyi Nemzeti Park területei határolják. Az elsősorban mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, kisebb ipari üzemekkel rendelkező település lélekszáma 18780 fő, lakónépessége lassan, de folyamatosan növekvő tendenciát mutat. A középkorban már mezővárosi rangú település a városi rangot 1989-ben nyerte el. Tagja a Hajdú Városok Szövetségének, közelében Hortobágy, Tiszacsege, Újszentmargita községek találhatók.A védett értékekben, műemlékekben hiányos Alföldre jellemzően a város erejéhez mérten óvja helyi értékeit. Így az elmúlt évtizedben felújították a műemlék jellegű református és városi katolikus templomot. Veres Péter író szülőházát, a népi műemlékként nyilvánított emlékházat, a városképi jelentőségi eklektikus stílusú városházát, a népi barokk Helytörténeti Múzeumot és a németfalui templomot. Hasznosításra vár a Debreceni utcai, 1840-es években klasszicista stílusú Semsey kastély, mely teljes rekonstrukcióval, a gyógyvízzé nyilvánított strandfürdő fejlesztésével idegenforgalmi, kulturális és gazdasági színfoltja lehet a városnak. A Hortobágyi Nemzeti Park egyik legértékesebb része a Darassa Puszta, Csegei út és a Hortobágy folyó kereszteződésében a műemlék jellegű Kishortobágyi Csárda, melynek környezete a pusztai és falusi turizmus lehetőségét kiválóan szolgálja. A nagyszik védett értékei még, flórája és faunája, amely ma is különleges növény-és madárvilágot kutató szakemberek és turisták "kutatóhelye". A városban a vendégfogadást, a Kerekes Panzió, Kerekes cukrászda, Bordás cukrászda és a Múzeumi Kávéház teszi színvonalasabbá, a 22. számú útról érkezőket a Látóképi és a Kadarcsi Csárdák fogadják. A városban két középiskola, művelődési ház, városi könyvtár, mozi és helytörténeti múzeum is működik.